Így szerettem meg az autókat

Egy kisgyerek és a játékautói

A történet valamikor 1989 környékén kezdődik, amikor rájöttem, hogy hogyan lehet szétszedni a játékautókat. Akárhányszor új matchboxot kaptam, engem nem az érdekelt, hogy tologassam. Szét akartam szedni. Látni, hogy mi van benne. Itt már látszódott, hogy van némi érdeklődésem a kocsik iránt, de 3 évesen még nem igazán ástam bele magam a témába.

Aztán egyszer nagyapám (aki géplakatos volt) megkérdezte, hogy
- Mi leszel ha nagy leszel?
Mire a legnagyobb természetességgel válaszoltam, hogy
- Autószerelő!

Nagyapám helyeslően bólintott, akkor még nem tudván, hogy bizony autószerelő nem leszek, csak autókat szerető. Bár ki tudja, még akármi lehet.

Kiskoromban, amikor még nem volt egy márkán belül minden autó egyforma, lámpáról meg tudtam mondani, hogy milyen autó megy előttünk vagy jön utánunk a sötétben. Valahogy érdekelt a dolog és figyeltem. Őszinte gyermeki lelkesedéssel figyeltem mindent aminek kereke és kormánya volt. Lehet, hogy a kormány hiánya miatt nem fogtak meg igazából sosem a vonatok.

Ahogy teltek az évek, mindig is megmaradt a kocsik iránti vonzódásom. Először nagynéném Kispolszkiját vezettem, na nem sokáig, csak az 5 méterre lévő villanyoszlopig... Ez volt életem első vezetése és első önhibás balesete is egyszerre. Ezt követően a család Wartburgjával mehettem pár kört parkolókban. Mire 17 évesen a rutin pályáig jutottam a sikeres KRESZ vizsgát letéve, nem volt nehéz a feladatokat megcsinálni.

papa_160.jpg

Ahogy megkaptam a jogsit, vezettem mindent amit csak tudtam. Ami pénzem volt, az elment benzinre. A családban ha valaki ment valahova, akkor biztos én vezettem. Ha csak a szomszéd utcába is. 26 éves koromra lett jó állásom, saját albérlet és éreztem, hogy életem kiteljesedéséhez már csak egy dolog kell.

Egy saját autó!

Na de milyen legyen? Elmesélem, hogy az autóvásárlások rögös útján milyen hibákat követtem el, hogy te már ne kövesd el ugyanazokat.

Nem vagyok autószerelő, csak sok autó vásárlásánál segédkeztem már és az így felhalmozott tapasztalatot úgy érzem közkinccsé kell tennem, hogy más ne szívjon akkorákat, amekkorákat én szívtam.