10 autós applikáció, amit ki kell próbálnod!

Pár nappal ezelőtt az alkalmazások ikonjait rendezgettem a telefonomon és ekkor jöttem rá, hogy az autós szekcióba bekerült jó sok app, de koránt sem használom mindet. Jöjjön most a top 10, vagyis azok az alkalmazások, amelyeket több-kevesebb rendszerességgel használok vagy azt gondolom, hogy hasznos ha rajta van a telefonon. Nem mindegyik kifejezetten autós app, de mindnek van autós vonatkozása.

1. Waze

logo_waze.pngHa el akarod kerülni a dugókat és az útlezárásokat, akkor kötelező bekapcsolnod minden elindulás előtt. Csak beütöd a címet és már mutatja is, hogy merre menj. Nem a legrövidebb utat keresi, hanem azt ahol a legkisebb a forgalom és a leggyorsabban el tudsz jutni a célállomásig. Nincsen letöltve minden térkép előre, ezért internet kapcsolat is kell a használatához. Ezen keresztül tölti be az éppen szükséges térképet és a forgalmi adatokat. Azért szeretem nagyon, mert eléggé friss adatokból dolgozik és elég jól meg tudja tippelni, hogy mikor fogok odaérni a megadott helyre. Akár még azt is meg tudom tenni, hogy küldök egy linket annak akihez megyek és azon keresztül tudja nézni, hogy éppen merre járok. Autópályán már többször segített elkerülni baleset miatt kialakult dugókat és városban is nagyon hasznos tud lenni.

Van ugyanakkor árnyoldala, amit már megírtak szinte minden fórumon. Olyan helyekre vezet, ahol az autóval elég nehéz közlekedni és ha ott is dugó alakul ki, akkor nem lehet semerre sem menekülni. Engem rendszeresen megpróbál bevezetni a Gellért hegyen szűk kis egyirányú utcákba, de már nem hagyom magam. Ha ismerős vagy a környéken, akkor nem mindig érdemes hallgatni rá, de még így is 90%-ban jól irányít, ami elég jó arány.

2. Google Maps

Funkcióit tekintve nagyon hasonlít a Waze-ra. A Google saját fejlesztésű terméke, ami ugyan néhány kényelmi szolgáltatásban kevesebbet tud a Waze-nél, de mivel sok országban többen használják mint az előbb említett társát, így pontosabban is tudja előre jelezni a forgalmi dugókat. Ausztriában például rendszeresen előfordult, hogy a Google Maps más útvonalat ajánlott és az bizonyult a jobb választásnak.

android-app-direction-app-35969.jpg

Ennél az applikációnál is szükség van internet kapcsolatra, hogy letöltse a térképet a és a forgalmi adatokat. Nem jár nagy adatforgalommal a használata, pár MB is elég neki. A felület talán kevésbé interaktív mint a Waze esetében, de a nagy felhasználói bázisnak köszönhetően megbízhatóak a forgalmi adatok és elég pontosan navigál. Alkalmas arra is, hogy otthon megnézzük hogyan juthatunk el egyik helyről a másikra vagy rákereshetünk az elérhető szolgáltatókra a közelben. Egy szerviz vagy benzinkút megtalálása is csak pár érintés! Az autóból kiszállva folytathatjuk a gyalogos navigációt és a tömegközlekedésen sem jön zavarba. Mindenkinek ajánlott, akár autóval akár nélküle.

3. Simple

Bár nem kifejezetten autósoknak fejlesztették, hanem a mindennapi feladatok megkönnyítésére, én mégis a parkolási funkciót használom legtöbbször. Létrehoztam egy profilt és hozzárendeltem a bankkártyámat, ez a legelső lépés. Ha megállok valahol, csak előveszem a telefont, azonnal mutatja, hogy hol parkolok, melyik zónában és mennyibe kerül az adott körzetben egy óra. Kiválasztom az autó rendszámát és már indul is a parkolás. Nem kell automatát keresni, apróval bajlódni vagy SMS üzeneteket küldeni. Rendszeresen figyelmeztet rá, ha még aktív a parkolás és egy kattintással le is lehet állítani.

Budapesten és vidéki városokban is az egyik leghasznosabb alkalmazás.

4. Drivvo

home-composition.pngAmikor a mostani autómat vettem, elhatároztam, hogy minden kiadást vezetni fogok. Nem csak a javításokat, de a tankolásokat, autópálya matrica vásárlásokat is. Az Excel mobilon nem kényelmes és ha nem jegyzek fel mindent azonnal, akkor el fogom felejteni. Több alkalmazás is segít rögzíteni az autós költéseket, de ezek közül is a legjobb a Drivvo. Minden kiadást rendszerez amihez meg kell adni a kilométeróraállást és a pontos időt is. Később egy riportban visszakövethető a futásteljesítmény változása, a költések költségnemenként és össze is lehet hasonlítani azokat jelegük szerint. Kiszámolja a két tankolás közötti fogyasztást is, sokkal pontosabban mint ahogy azt az autónk számítógépe teszi. Tisztelet a kivételnek.

5. Mol Limo

BKV-val indultál reggel dolgozni, de haza kellene vinned valami nagyobb tárgyat és bonyolult lenne még haza is menni előtte az autóért? Vagy csak nem jár már a tömegközlekedés és nem szeretnél másfél órát tölteni az utazással az éjszakai járatokon? Vagy nincs is autód? Mindhárom esetben a Limo (vagy GreenGo) a megoldás. Perc alapon bérelhetsz egy autót és használhatod bárhol, de parkolni a megadott zónán belül kell. Nem érdemes a délutáni csúcsforgalomban elindulni vele mert lassan lehet haladni és perc alapon bizony nagy lehet a számla, az esti órákban kifejezetten kényelmes és gyors utazási mód a városban. Az alkalmazás pofonegyszerű. Csak be kell regisztrálni a személyes adatainkkal és a jogosítvánnyal, Ezt pár órán belül jóvá is hagyják és már foglalhatjuk is az autót.

6. Torque

torque2.pngMár-már auto diagnosztának érezheted magad a Torque alkalmazás és egy olcsón megvehető Bluetooth-os OBD csatlakozó segítségével. Az autó működésének számos paraméterét meg tudja jeleníteni, ami segíthet kideríteni, hogy mi lehet egy rendellenes működés oka. Emellett kiírja az autó tárolt hibakódjait és törölni is lehet azokat. A megjelenő grafikonok egészen látványosak és informatívak. Mindezek ellenére diagnosztikára nem alkalmas a Torque, mivel nem ismeri külön az egyes autótípusokat és nem tudja minden adatukat lekérdezni. 

7. Traffi Hunter

Legyen valaki bármennyire is szabálykövető, előfordul, hogy egy útépítés vagy egy gyorsabb útszakaszba betorkolló kereszteződésben mégsem lassít le teljesen az engedélyezett legnagyobb sebességre. Ilyenkor segíthet a Traffi hunter, ami megjeleníti a rend éber őrei által felállított traffipaxokat. Ne lepődjünk meg ugyanakkor, ha éppen egy sebességmérőt még nem jelzett ki, a szolgáltatás nem ígér 100%-os védelmet. A gyorshajtás az egyik vezető baleseti ok a gépjármű közlekedésben, mindenkinek be kell tartania a sebességhatárokat, alkalmazás ide vagy oda!

8. Használtautó

Még azok is gyakran nézegetnek autót, akik éppen nem akarnak vásárolni. Álmodozunk róla, hogy egyszer majd veszünk egy újabbat, szebbet, nagyobbat vagy éppen jobban felszereltet. A Használtautó.hu alkalmazása pont ugyanazt nyújtja mint a webes felület, de mobilon vagy tableten egyszerűbben használható és gyorsabban is működik érzésre, mint a mobilra optimalizált böngészős megoldás.

9. E-kárbejelentő

Biztos sokakkal megtörtént már, hogy részesei voltak egy közúti balesetnek akár vétkes akár vétlen félként. Ekkor ki kell tölteni a jól ismert kék-sárga baleseti bejelentő nyomtatványt. Ennek megkönnyítését segíti a MABISZ elektronikus kárbejelentője, ami az adatok felvételét követően automatikusan informálja is a biztosítókat a kár bekövetkeztéről. Elég letölteni a telefonra és reménykedni, hogy sosem lesz rá szükség.

10. AutoDoc

Ha már tudod, hogy mit szeretnél kicserélni az autón, segít megtalálni a megfelelő alkatrészt. Csak az autó márkáját, típusát, és motor verzióját kell megadnod és már meg is jeleníti az elérhető alkatrészeket. Nem itt fogsz a legolcsóbban alkatrészeket venni, érdemes utána körülnézni az interneten is, de első kiindulási pontnak nagyon gyors és éppen elég megbízható.

A fenti alkalmazások többsége elérhető Android és iOS platformon is.

Kövess minket a Facebook-on és a Youtube-on is.