Autó előélet lekérdezés

Hogy az autózás ne legyen rémálom

Egyik nap beszélgettem egy 2006-os évjáratú BMW 530d tulajdonosával, aki éppen egy több százezer Forintos váltó felújítás előtt állt és kérdeztem, hogy mi lesz az autó sorsa, megtartja vagy eladja és vesz egy olcsóbban fenntartható autót? A válasz az volt, hogy ezt az autót ismeri, tudja milyen állapotban van és még ha van egy pár dolog ami el is romolhat rajta, akkor is kisebb kockázatot lát ebben, mint egy ismeretlen előéletű akármilyen autóban.

gray-vehicle-gear-shift-knob-1030649.jpg

Mivel az autót 0km-es kora óta használja és nagyrészt márkaszervizben volt javíttatva, törve pedig soha nem volt, tulajdonképpen igazat is tudok neki adni. Ha nem egy új autóba ül át, akkor minden más kocsiban van rizikó. Nem lehet tudni, hogy kik és hogyan tartották karban és mi az amit esetleg cserélni kellett volna, de nem tették meg. Magyarországon még mindig nagy mennyiségben lehet tekert órás autókba futni, bár ennek pont az alábbi rendszerek igyekeznek gátat szabni. Ha nem akarsz egy igazán beteg autóba belefutni, akkor érdemes a személyes megtekintés mellett valamelyik autó előélet lekérdező rendszerben ellenőrizni a kiszemelt kocsit.

CarVertical

A CarVertical szintén az alvázszámból dolgozik. Ez az autónak az egyetlen olyan azonosítója, amit a legtöbb adatbázisban regisztrálnak és ami alapján egy gépjármű pontosan beazonosítható. Itt is annyit mutat a rendszer elsőként, hogy bír-e bármilyen adattal az autóról. Az is találatnak számít, ha azt egyik körözési listában sem fedezte fel. A riport lekérése közel 5000 Forintba került, amit PayPal fiókommal is fizethettem.

carvertical.png

Forrás: Carvertical.com

Azt meg tudta mutatni a rendszer, hogy az első forgalomba helyezés nem Magyarországon történt, hanem valahol máshol, de az országot nem tudtam meg. Ismerte a februárban bekövetkezett koccanást, de a másik két korábbi még a francia tulajdonosnál történt javítást nem. Itt is megkaptam a felszereltségi listát, volt adata a futásteljesítményről is, mivel a márkaszervizben rögzítették a lökhárító javításkor a kilométeróra állást is. Mindezek mellett még azt is megkapjuk, hogy milyen típushibái vannak az adott modellnek.

TotálKár

A Totalcar indította útjára 2019 őszén a kártörténeti adatbázisokból dolgozó rendszerét, ami alvázszám alapján képes különböző kártörténeti adatbázisokban keresve ellenőrizni, hogy a gépjármű volt-e sérülve és ha igen, akkor mely elemek voltak érintettek és mekkora összeget tett ki a javítás. Különlegessége a megoldásnak, hogy csak akkor kell fizetni, ha az autóról van tárolt információ, de a statisztika azt mutatja, hogy a legtöbb autóról sajnos van. A lekérdezés ára bruttó 3990 Forint és emailben kapjuk meg a riportot. Tartalmazza a sérülés idejét, a cserélt vagy javított elemek listáját és a kalkulált kárösszeget.

30346551_a4fd44b061f820ae3ef16da9f4d57e33_wm.png
(Kép: Totalcar.hu)

Kipróbáltam a saját 2009-es Kia Ceed-re nézve és az eredmény igen biztató. 2019 februárjában megcsúsztam és hátulról neki mentem egy Volkwagen Caddy-nek. Annak fényezetlen lökhárítója volt és egy karcolás sem lett rajta az én autómon sem látszott kívülről sok minden, csak a lökhárító repedt el 3 helyen. Megbontás után látszott, hogy a homlokfal, a klímahűtő és még egy halom apróbb alkatrész sérült. Casco biztosítás fedezte a márkaszervizben történt javítást, amelynek végösszege több mint 500.000 Forintot tett ki.

A Totálkár riportja is megmutatja szépen ezt a javítást, sőt még másik kettőt is abból az időből, amikor az autó még Franciaország útjait rótta. A kár érték nem teljesen pontos, de a cserélt elemek listája igen, ezért azt gondolom, hogy mindenképpen lehet következtetni a sérülés súlyosságára, de nem feltétlenül az ár alapján.

AutoDNA

Az autoDNA rendszere szintén alvázszám alapján tud lekérdezéseket indítani. Olyan rendszerekben keres információkat, mint a különböző országok nyilvántartásai, kár nyilvántartások, rendőrségi adatbázisok, biztosítói rendszerek.

Az alvázszám megadása után kiírja, hogy milyen autó adatait próbáltuk lekérdezni, esetemben a pontos típust, színt, váltó típusát hajtást, de még a motostat.pl adatai alapján az átlagfogyasztást is. Egy listában összefoglalja nekünk a rendszer, hogy milyen információkkal tud szolgálni. Ez is képes a korábbi káresemények összegyűjtésére, de megmutatja a kocsi felszereltségét, körözési információkat és azokat az országokat ahol az autó forgalomba volt helyezve. Így kaptam én az összefoglaló jelentésen felül, amely 4833 Forintomba került, még egy franciaországi riportot, ami kifejezetten arról árulkodott, hogy az autót ott lízingelte az első tulajdonos, majd onnan került Magyarországra. Szerencsére az általam okozottnál nagyobb kárt eddig még egyik rendszerben sem fedeztem fel.

Jármű Szolgáltatási Platform

Magyarországon nagyon sok hasznos információt ki lehet kérni egy autóról ingyen és csak egy ügyfélkapus regisztráció valamint egy rendszám kell hozzá. 2019 januárjától érhető el a Jármű Szolgáltatási Platform, amelyben a Magyarországon már forgalomba helyezett autók előéletéről kaphatunk információkat. Képekkel együtt megtekinthetők az eredetvizsgálatok és műszaki vizsga bejegyzések, a futásteljesítmény és a tulajdonosok számára vonatkozó adatok. A használat teljesen ingyenes, akárhány autót le lehet kérdezni. Külföldről behozott és Magyarországon még forgalomba nem állt autóról nem tud információt adni, mivel csak hazai rendszerből dolgozik, de így is sokat megtudhatunk egy autó előéletéről. A szolgáltatásról itt olvashatsz bővebben.

Összegzés

4 rendszert próbáltam ki és egy dolog kapott újfent megerősítést. Nagyon hasznosak ezek a megoldások, megtudjuk ha megtekerték az autó óráját vagy éppen tetőre rakták és onnan állították helyre. Mindez viszont nem helyettesíti azt, hogy elmenjünk és saját szemünkkel is megnézzük a kiszemelt példányt valamint azt márkaszervizben vagy hozzáértő, képzett autószerelővel átvizsgáltassuk a vásárlás előtt. Egy sérülésmentes autó lehet hogy sokkal rosszabb állapotban van mint egy többször kisebb mértékben javított kocsi és sajnos a megtett kilométer sem mérvadó. Megfelelő állapotú autót kell venni!

Kövess minket a Facebook-on és a Youtube-on is.