A 2020-as év éppen úgy indult, mint bármelyik másik. Szilveszteri koccintások, újévi fogadalmak, hogy majd most aztán így meg, úgy lesz. Pezsgő pukkant, virsli roppant és máris január elsején találtuk magunkat a mindössze 26 napos kisfiunkkal. Már tudtam, hogy új munkám lesz, ami életemben először céges autót is jelent, így biztos voltam benne, hogy a családi flottát majd át kell kicsit alakítani.

Az év elején két autónk volt, egy 2009-es 1.6 Crdi Kia Ceed kombi és egy 2003-as 1.4-es Citroen C3 ami 2019 márciusa óta volt a család tagja. A Kia akkor már másfél éve szolgált hűségesen és bár sokat kért, de sokat is adott. Az addig megtett 40 ezer kilométer minden perce békében és nyugalomban telt. Tudtam, hogy ha kell, megvéd ezért meg is adtam neki minden törődést amit kellett. A kis C3 mint projekt autó került hozzám egy barátom által. Ismertem a kocsit korábbról, tudtam, hogy rengeteg hibája van, de a karosszéria nagyon egyben volt a hasonló árkategóriájú kocsikhoz képest.

2 évig volt hűséges társam és elvitt mindenhova hiba nélkül. 

A Kia Ceed egy teljesen új szint volt az addigi autós életemben, már ami a saját tulajdonú autókat illeti. Egy Citroen Xsara utódjaként váltott nálam egyszerre korszakot és kategóriát. Olyan extrákat hozott magával, mint a rossz úton is zörgés mentes beltér vagy a puhán csukó (vagy inkább tompán puffanó) ajtó, az erős és nyomatékos motor illetve a végtelen nagynak tűnő csomagtartó. Bejártuk vele Toszkánát, minden második héten elvitt minket Bécsbe a kollégákkal és számtalan örömteli percet töltöttünk el benne. De jött a céges autó, amire nem kellett kötelezőt, casco-t meg teljesítményadót fizetni, így úgy döntöttünk, hogy előbb vagy utóbb, de mennie kell. Bár a döntést meghoztuk, lépni már nehezebb volt a hetek csak teltek és még nem hirdettük a kocsit, bár ideje lett volna. Aztán egy májusi napon lemostam, kitakarítottam, lefotóztam és már ment is a HaHu-ra. Mivel műszakilag rendben volt, nem áraztam alacsonyra, ennek megfelelően a jelentkezők sem tolongtak, meg ugye a Covid első hullámának vége felé jártunk, a személyes megtekintésekért sem rajongtak az emberek, de sem eladni sem venni nem érdemes másként. Aztán néhány magát magánszemélynek mondó nepper után jött egy fiatal pár, akik örömmel vették át tőlünk az autót annak reményében, hogy a hátsó sorba előbb-utóbb szintén gyerekek foglalnak majd helyet. Az eladás egyetlen szépséghibája az volt, hogy amikor elvitték volna az autót és lemostam, az ablaktörlő csak egy csiga tempójában akart törölni. Menthetetlenül berohadt... Mondtam is a vevőnek, hogy szánom-bánom, ha gondolja elállhat a vásárlástól vagy lejjebb viszem az árat. Az üzlet megköttetett.

Nem terveztük, hogy ilyen sokáig nálunk lesz, de megszerettük.

A Citroen C3 igazából nem volt betervezve, csak úgy jött. Amikor elkezdtem írni, valahogy kezdett szárba szökkenni a gondolat, hogy kellene valami olyan autó, amit nem félek bütykölni, amiről lehet tartalmat készíteni. Pénz persze közelít a nullához, de azért valami elfogadható vas kellene, amiből autót lehet csinálni. Meg is néztem pár guruló pléhdobozt, amiket autónak nevezni már nagy jóindulattal sem lehetett, mire egy barátom családjából előkerült Iza, a Citroen C3-as. Ismertem már az autót, ültem is benne egyszer-kétszer és mindig elborzasztott a kivágódó ajtó, a koszos beltér, a működésképtelen rádió, az össze-vissza támolygó futómű és a lassításra képtelen fékek. Viszont ez volt az egyetlen jelölt, ami nem rohadt. Kicsit sem, sehol. Jó alanynak tűnt a szerelősdihez, amiről számtalan poszt született, így nem írom le újra a történetét a keretes részen megtalálsz mindent.

Izukát nagyon megszerette a feleségem, de be kellett látni, hogy a városi rohangálásra, a gyerek szállítására lenne biztonságosabb és könyebben vezethető alternatíva, így döntöttünk. Izuka megy, és a Kia meg ennek az árából lesz egy automata kocsi, ami keveset fogyaszt. A gondolatot tett követte és voltam olyan szerencsés, hogy egy barátom csapott le a kocsira. Terikét, a kutyát szerették volna gyorsabban eljuttatni A-ból B-be és ehhez kellett egy olcsó és jó állapotban lévő kicsi kocsi, amit nem kell félteni az utcán hagyva. Terike azóta is büszkén utazik a hátsó sorban, de néha a vezető ülést is elfoglalja.

Terike is élvezi az autózást. Azért a kormányt még átadja a gazdinak!

Eladtuk hát mindkét autónkat és a kettő árával a zsebünkben nekiültünk a HaHu-nak, hogy felkutassuk A PRIUS-t! A keresést a lehető legnagyobb halmazzal kezdtük és egyre csökkentettük, mígnem fennmaradt a rostán 6 autó, ami árban, felszereltségen és távolságban is megfelelő volt, hogy személyesen is megnézzük. Mivel nem akartunk meglepetéseket, a megtekintésre elhívtuk egy kifejezetten használtautó vásárlási tanácsadásra szakosodott cég munkatársát, hogy mondjon ítéletet az autókra, mielőtt valamelyiket megvennénk. Így lettünk boldog tulajdonosai egy 2007-es, 2. generációs Toyota Prius-nak. Nagy csontváz nem is esett ki a szekrényből, mindössze egy hátsó fék felújításra került sor az egyébként is tervezett karbantartáson felül. Bátran mondhatom, hogy a legjobb döntés volt ilyen kocsit választani. A feleségem bátran járkál vele bárhova és én is jól érzem benne magam, amikor nagy ritkán vezetem. Egy darabig még nem fogjuk eladni, ebben biztos vagyok.

Biztosan nem az eddigi legjobb autóm, de tökéletes közelekdőedény.

A céges autó egy Skoda Octavia kombi lett volna automata váltóval, de ilyen éppen nem volt a flottakezelőnél és a 3. generáció modellciklusa végén az egész országban nem volt egy megvásárolható példány sem. Így egy 4-es Octavia-t rendeltek, amire viszont az előzetes kalkuláció alapján is 3-4 hónapot kellett várni. Február közepén a Covid még csak egy kínai vírusnak tűnt jó messze tőlünk, senki nem gondolta, hogy a gyártás 3 hónapjából 7 lesz. Erre az időre kaptam egy éppen használaton kívüli 3-as Octavia-t, 1.6 CRTDI motorral, manuális váltóval. Ez a tipikus fehér egyen területi képviselő Octavia, ami kicsit kerregős motorjával nagyon megbízhatóan falja a kilométereket. Mivel egy 9 évvel idősebb, de azonos kategóriájú autóból ültem át, azt gondoltam, hogy majd valami hatalmas extrával fogok találkozni. Hogy ez majd mennyivel kényelmesebb, ügyesebb, csendesebb, erősebb lesz. De ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Tény, hogy volt benne pár extra, mint az ülésfűtés vagy az Android Auto támogatás, ami a Kia-ban még nem volt, de térkínálatra, zajszigetelésre kb ugyanazt hozta. A 116 leszedált EURO 6-os ló pedig nagy csalódás, de hát haladni kell a korral és a környezetvédelmi szabályokkal.

Színház az egész világ! Igaz ez az Octavia-ra is. Többet mutat mint amennyit ad.

Október elején kaptam a hírt, hogy megjött az új Octavia, mehetek átvenni. Beülve előttem virtuális cockpit, középen hatalmas tablet, váltókar sehol és nem kell a kulcsot se bedugni sehova. Ez már egy egészen más kávéház, és nem csak a külcsín, hanem az autó mechanikai részei miatt is. A karosszéria nagyon merev, zaj pedig szinte semmi a beltérben. A 2.0 CRTDI motor ugyan hallatja a hangját, de nem bántó és a 7-es DSG-vel akár 5 liter alatt is tud fogyasztani. Autópályán érzi igazán otthon magát, de a városi kis utcák sem hozzák zavarba. Egyedül az elekronika az amint még csiszolhatott volna a Volkswagen konszern, mielőtt kiadják. Rengeteg változatos hibát tud produkálni a fedélzeti rendszer lefagyásától kezdve, a bluetooth kapcsolat fel nem építésén át a belső lámpák random villogtatásáig. Ám ez még csak a jéghegy csúcsa. Néha hibát ír a parkoló radarokra, a légzsákokra, amik aztán maguktól meg is javulnak. Bízom benne, hogy a szoftver frissítések megoldják majd a problémákat.

2021 sem fog autók nélkül telni és ha minden jól megy (meg pénz is lesz rá), egy érdekes projekt is kezdetét veszi nyáron. Addig is maradjatok velünk, mert a 2020-as pihenő után újra jönnek az autós tartalmak.

Kövess minket a Facebook-on és a Youtube-on is.