17 év után lelt rá ellopott autójára
A kocsi jobb állapotban volt, mint amikor meglovasították
Az egyik legrosszabb érzés lehet amikor felkelsz, kinézel az ablakon vagy bemész a garázsba és az autódnak csak a hűlt helyét látod. Tommy Cook is átélte ezt, de szerencséjére 17 évvel a lopás után mégis megkerült az 1969-es Chevrolet Camaroja.
A forma 50 év után is ugyanolyan dögös, mint amikor az elsőt gyártották. (Forrás: Carscoops.com)
Az autót még 2003-ban lopták el Cook autójavító műhelyéből. A kocsit valószínűleg előre kinézték a tolvajok, mivel akkor éppen nem volt benne motor, így tréleren kellett elvinniük. A tulaj sosem mondott le kedvenc izomautójáról, bár ahogy telt az idő, úgy csökkentek az esélyek is, hogy valaha megleli. Aztán egy nap mégis rámosolygott a szerencse.
Egy ismerőse kérte meg, hogy nézzen meg neki egy 1968-as Camarot a közeli kereskedésben. Ahogy átnézte a kocsit, feltűnt neki egy másik, 69-es Camaro is a telepen. Utána is kérdezett, hogy mit lehet tudni arról az autóról és amit hallott, szinte földbe gyökerezett a lába. A kocsi mint kiderült, nem zöld volt eredetileg, hanem narancssárga, akárcsak az övé. Ahogy újabb és újabb részleteket tudott meg, már biztos volt benne, hogy a saját 17 éve ellopott autója mellett áll. Hogy bizonyítsa az igazát, ellenőrizte az autó alvázszámát és kiderült, hogy azokat nem mindenhol ütötték át és fellelhető volt az eredeti is, ami az ő autójának az alvázszáma.
Ezután értesítette a rendőröket is, akiknek részletesen elmondta, hogy miként botlott bele régen ellopott autójába. A Camaro akkori tulajdonos csak a véletlenek ártatlan áldozata volt és nem is gördített akadályt Cook elé, hogy visszakaphassa az autót. Ami még cifrázza a történetet, hogy nem is az első tulaja volt a kocsinak azóta, hogy eltűnt. Négyszer cserélt gazdát az évek során.
Bár a kocsit 17 évig nélkülözni kellett, az élet annyiban igazságot tett, hogy a tulajdonosok elég sok energiát fordítottak a Camaro fenntartására, tettek bele egy 5.7-es V8-as motort is, így az jobb állapotban került vissza Cook-hoz, mint amikor ellopták tőle.