Az első családi autónk egy Skoda 100S volt, amit nagyszüleimtől kaptunk, amikor megjött az új 120-as barna Skodájuk. Az eredetileg sárga 100-as nagyapám által pirosra lett festve, ami szinte újjá varázsolta az addigra már kicsit kopott kasznit. A szocialista autógyártás nem fordított nagy figyelmet a korrózióvédelemre, így ezt is elkezdte kikezdeni a rozsda a küszöbökön és az alvázon. Nem volt mit tenni, el kellett adni, hogy ne a rákospalotai parkolóban essen szét.

1990-ben eljött az ideje, hogy új autót vegyünk. A kis piros Skoda ment, és jött a gyönyörű szép, akkor még csak 5 éves 120GLS. Az 5 sebességes váltó és a fordulatszámmérő teljesen elbűvölt. A váltó olyan misztikus volt! :) Még nem értettem a működését, de azt éreztem, hogy több sebesség biztosan jobb. Szegény 120-ast nem kímélte az élet. Néhány évvel később egy esős péntek estén hazafelé tartva az Újpest és Rákospalota közötti felüljáró alján a lámpánál mi megálltunk, de a mögöttünk jövő busz sajnos nem. Az ütközés szinte teljesen eltüntette a Skoda hátulját, a motor pedig a hátsó ülésekig tolódott be. Miután a teljes hátulja ki lett cserélve, pár évvel később egy parkolóban tüntették el a bal hátsó sarkát az autónak. Ez is meg lett csináltatva, de ezt követően már csak keveset volt használva, míg végül 1998 körül Apukám eladta egy kollégájának.

A kép a www.partsopen.com oldalról származik.

Hogy ne maradjunk Skoda nélkül, nagynéném 1990-es Favoritját kezdtük el használni, amit egy barátunktól vett úgy 1996 környékén. Mivel neki lett céges autója és a Favoritra nem volt már szüksége, így Apukám kezdte hajtani, majd amikor 2004-ben megszereztem a jogsit, én is mentem vele minden felé. Ekkor tapasztaltam meg, hogy milyen egy autót fenntartani.

Skoda Favorit beltér, ahogyan 2014-ben eladtuk

Emlékszem, egyszer elhoztam az autót, hogy a haverokkal lemenjünk a Balatonra. Munka után pénteken indultunk volna, de persze a kritikus pillanatban nem indult. Lemerült az aksi... Szerencsére lejtőn állva egyesben gurulva be tudtam indítani a motort és el is jutottam egy akkumulátor szaküzletig, ahol kicserélték az aksit. A probléma csak az volt, hogy valami rendszeresen lemerítette álló helyzetben így az egyetlen megoldás az volt, hogy parkolás után leszedtem az egyik sarut az aksiról. Egészen 2014-ig volt velünk a Favorit, amikor 120.000 Forintért elvitte egy kereskedő. Már ez is rohadt és minden baja volt, de még ment.

Kövess minket a YouTube-on és a Facebookon is.

A történet valamikor 1989 környékén kezdődik, amikor rájöttem, hogy hogyan lehet szétszedni a játékautókat. Akárhányszor új matchboxot kaptam, engem nem az érdekelt, hogy tologassam. Szét akartam szedni. Látni, hogy mi van benne. Itt már látszódott, hogy van némi érdeklődésem a kocsik iránt, de 3 évesen még nem igazán ástam bele magam a témába.

Aztán egyszer nagyapám (aki géplakatos volt) megkérdezte, hogy
- Mi leszel ha nagy leszel?
Mire a legnagyobb természetességgel válaszoltam, hogy
- Autószerelő!

Nagyapám helyeslően bólintott, akkor még nem tudván, hogy bizony autószerelő nem leszek, csak autókat szerető. Bár ki tudja, még akármi lehet.

Kiskoromban, amikor még nem volt egy márkán belül minden autó egyforma, lámpáról meg tudtam mondani, hogy milyen autó megy előttünk vagy jön utánunk a sötétben. Valahogy érdekelt a dolog és figyeltem. Őszinte gyermeki lelkesedéssel figyeltem mindent aminek kereke és kormánya volt. Lehet, hogy a kormány hiánya miatt nem fogtak meg igazából sosem a vonatok.

Ahogy teltek az évek, mindig is megmaradt a kocsik iránti vonzódásom. Először nagynéném Kispolszkiját vezettem, na nem sokáig, csak az 5 méterre lévő villanyoszlopig... Ez volt életem első vezetése és első önhibás balesete is egyszerre. Ezt követően a család Wartburgjával mehettem pár kört parkolókban. Mire 17 évesen a rutin pályáig jutottam a sikeres KRESZ vizsgát letéve, nem volt nehéz a feladatokat megcsinálni.

Ahogy megkaptam a jogsit, vezettem mindent amit csak tudtam. Ami pénzem volt, az elment benzinre. A családban ha valaki ment valahova, akkor biztos én vezettem. Ha csak a szomszéd utcába is. 26 éves koromra lett jó állásom, saját albérlet és éreztem, hogy életem kiteljesedéséhez már csak egy dolog kell.

Egy saját autó!

Na de milyen legyen? Elmesélem, hogy az autóvásárlások rögös útján milyen hibákat követtem el, hogy te már ne kövesd el ugyanazokat.

Nem vagyok autószerelő, csak sok autó vásárlásánál segédkeztem már és az így felhalmozott tapasztalatot úgy érzem közkinccsé kell tennem, hogy más ne szívjon akkorákat, amekkorákat én szívtam.

Kövess minket a YouTube-on és a Facebookon is.