Amit a kötelező biztosításról tudnod kell
Aki autóvásárláson gondolkozik, utána kell, hogy nézzen az üzemeltetési költségeknek is. Ennek egyik legfontosabb eleme a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, rövidebb nevén KGFB vagy kötelező. De mi is ez a biztosítás, miért kell, hogy mindenkinek legyen és miért van az, hogy minden biztosítónál más az árazása? Ezekre keressük most a választ.
Először is kezdjük némi történelmi áttekintéssel. 1991-ig is minden autós rendelkezett kötelező biztosítással akkor is, ha erről nem volt tudomása, mivel a biztosítás díja az üzemanyag árába volt beépítve és egy esetleges káresemény esetében a kárt az állami biztosító térítette meg. Aztán a biztosítási piaci liberalizáció magával hozta a gépjármű biztosítások változását is, és 5 biztosító kezdte meg biztosítani az autó tulajdonosokat.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás lényege - ahogyan azt a felelősségbiztosítás megnevezés is jelzi - hogy a a gépjárművel okozott károkat téríti meg annak, aki vétlenként kárt szenvedett. A biztosítást a gépjármű üzembentartója kell, hogy megkösse és fizesse mindaddig, amíg a gépjármű Magyarország területén forgalomban van, vagy ameddig az eladására sor nem kerül. A szerződést megkötni az autó megvásárlását követőn kell azonnal, és az átírás során már érvényes KGFB biztosítással kell rendelkezni.
A legegyszerűbb a kötelező biztosítást valamelyik díjkalkulátor segítségével megkötni. Ezeket az összehasonlító portálokat 2004-től kezdve használhatjuk. Eleinte csak az árak összehasonlítását tették lehetővé, majd 2-3 évvel később már a biztosítási szerződés megkötésére és a korábbi szerződés felmondására is lehetőség nyílt az online alkuszoknál. Az egyik legismertebb portál a Netrisk, a másik pedig a Biztosítás.hu, de mellettük még sokan kínálnak hasonló szolgáltatást, elég csak a kgfb kulcsszóra rákeresni a Google keresőjében.
Az évek előrehaladtával kedvezményre tehetünk szert, így olcsóbb lehet a biztosítás díja. A biztosítók ezzel díjazzák, hogy baleset mentesen vezetünk. Ha viszont balesetet okozunk, akkor kockázatosabbnak ítél minket a rendszer, így rossz pontokat is gyűjthetünk, aminek következtében drágul a biztosítás. Ezt nevezik Bonus/Malus rendszernek. Minden balesetmentesen eltelt év után egy bonusz pontot lehet szerezni. Mindenki A0-ból indul, a következő évben B1 szintre lép, majd B2-re és így tovább, egészen B10 szintig. Így tehát 10 év alatt lehet a legmagasabb szintű baleset mentességi kedvezményre szert tenni. Ha balesetet okozunk, akkor viszont 2 szintet lépünk vissza. A0-ból M2-re, de ha újabb balesetet okozunk, akkor legrosszabb esetben M4-szintre. Ez a legalacsonyabb szint, amelyen sajnos az A0 szintű díj közel dupláját is elkérhetik a biztosítási szolgáltatásért.
Kedvezmények más tulajdonságokra is járnak. Ha valaki már régebben szerzett jogosítványt és baleset mentesen vezet, azt is kevésbé kockázatosnak ítélhetik, ahogyan a kevésbé forgalmas helyen lakók is alacsonyabb biztosítási díjjal kalkulálhatnak. Az életkor is számíthat, az idősebb sofőrök sokszor megfontoltabbak a statisztikák szerint, így kisebb eséllyel okoznak balesetet.
Ha átrágtuk magunkat az online felületek összes kérdésén, beállítottuk az összes kedvezményt, és megláttuk az árakat, akkor fogunk szembesülni vele, hogy igen széles skálán mozog a biztosítások díja. Ez azért van, mert a biztosítók az egyes szegmensekben eltérő kedvezményekkel számolnak. Vannak biztosítók akik inkább a tehergépjárművek biztosításait preferálják, míg mások inkább a 0-5 éves korú autókat amelyeket középkorú sofőrök vezetnek és a sort még folytathatnánk a végtelenségig. Érdemes a legolcsóbb biztosítást választani, mivel egy államilag szabályozott biztosításról van szó és a szolgáltatás minden biztosítónál azonos.
Érdemes azonban kiemelni a KÖBE-t, amelyik nem biztosító, hanem egyesület. Ennél fogva a biztosítási díjon felül egyesületi tagdíjat is kell szednie, ami további költségekkel jár. Ha még így is kedvező a díj, akkor viszont minden további nélkül lehet itt is szerződést kötni.
A biztosítási szerződés megkötésekor technikailag először egy ajánlat jön létre, amelyet - furcsa módon - az ügyfél tesz a biztosítónak. Ezt az ajánlatot a biztosító néhány napon belül befogadhatja vagy elutasíthatja. Elutasításra igen ritkán kerül sor, akkor is főként azért, mert valami probléma akadályozza a biztosítás befogadását, például van már érvényes szerződés az autóra. Ha az ajánlat befogadásra kerül, akkor egy kötvényt kell a biztosítónak kiállítania, valamint a szerződőnek meg kell fizetnie a biztosítás díját. Az egy úgynevezett halasztott díjfizetéses konstrukció, ahol a biztosító már szolgáltat akkor is, ha az ügyfél még nem fizetett. Erre összesen 60 nap áll rendelkezésre. Ez idő alatt a biztosító többször értesíti az ügyfelet, hogy esedékes a díj megfizetése. Ha 60 nap után sem kerül sor a díj befizetésére, akkor a biztosító felmondja a szerződést. Érdemes tehát azonnal rendezni a biztosítás díjat, amint az esedékessé válik. Ugyanígy 60 napunk van mindig a díj esedékességétől kezdődően, hogy a biztosítási díj rendezésre kerüljön.
Ha valaki mégsem fizeti be a biztosítási díjat és az megszűnik, akkor új biztosítást kell kötni. Lesz viszont néhány nap, amikor az autónak nem lesz biztosítása. Ezekre a napokra úgynevezett fedezetlenségi díjat kell fizetnie az ügyfélnek. Ugyanígy ha az autó megvásárlásának napján nem kötjük meg a kötelező biztosítást, akkor a vásárlás napjától a szerződés megkötésének napjáig szintén ezt a díjat kell megfizetni. Személyautó esetében ez 2018-ban 340 és 760 Forint között lehet naponta függően az autó teljesítményétől. Erre jön még rá a biztosítási adó.
Biztosítást persze csak akkor kell fizetnünk, ha az autót használjuk is. Így tehát ha eladjuk vagy kivonjuk a forgalomból, akkor nem szükséges a továbbiakban biztosítást fizetnünk. Írnunk kell egy levelet a biztosítónak, amelyben leírjuk, hogy mi történt az autóval, csatoljuk a szükséges adásvételi papírokat vagy a forgalomból történő kivonásról szóló igazolást és a biztosító azonnal intézkedik a biztosítás megszűnéséről. Ha még volt befizetett biztosítás, akkor valamennyi pénzt vissza is utal a részünkre.
Biztosítást kötnie mindenkinek kell, aki motorral hajtott járművel részt vesz a forgalomban. Így tehát segédmotoros kerékpárra is kell kötelező még akkor is, ha nincsen rendszáma. Biztosítót váltani az évforduló előtt lehet. 30 nappal korábban már fel kell mondani a biztosítást, de az újat is meg kell kötni az évforduló lejárta előtt pár nappal. A tapasztalat azt mutatja, hogy váltani csak jelentős díjeltérés esetén érdemes, 1-2 ezer forintot nem biztos, hogy megér. Bár ennek egy jól működő folyamatnak kellene lennie, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a biztosítás felmondása és a bónusz jóváírás kapcsán szoktak problémák felmerülni, így az esetleges utánajárással töltött idő el is viheti a megtakarított összeget.
Előfordulhat viszont az is, hogy valaki nekünk okoz kárt és nincsen kötelező biztosítása. Ebben az esetben a MABISZ fizet a kártalanítási számla terhére, majd a kifizetett összeget behajtja a kárt okozó autóson akár bírósági úton is.
Érdemes tehát odafigyelni a határidőkre, elolvasni a biztosító által küldött tájékoztatást és ellenőrizni évforduló előtt 30-60 nappal a biztosítók ajánlatait. Balesetmentes autózást kívánok mindenkinek.
Kövess minket a YouTube-on és a Facebookon is.