Mindenes puttonyos

Skoda Fabia 1.4 kombi 2004 használtteszt

Vannak autók, amik észrevétlenül itt vannak velünk, feltűnés nélkül segítik a mindennapjainkat és részei lettek az életünknek. Nem tűnnek ki semmivel és pont ez a legnagyobb erényük. Minden úgy jó bennük, ahogy van és pont arra is használjuk amire tervezték. Eljutni A-ból, B-be, sok csomaggal, nem sietve takarékosan, biztonságosan.

img_20190823_150513_1.jpg

Ilyen autó az első generációs Skoda Fabia is, ami az 1999-es megjelenésekor az Octavia mellett a Skoda második, már európai színvonalú modellje lett. Bár közös a padlólemeze a kortárs Volkswagen Polo-val és Seat Ibizával, mégis független modell, saját arculattal. Nagyon kellett ez a kisautó a cseh gyártónak, mivel a Felicia már nem volt versenyképes a több mint 20 éves technikai alapokkal, az Octavia pedig egyel magasabb kategóriában játszott.

A modell bemutatásakor mind árban mind minőségben szerényebb volt a Fabia a Polo-nál, éppen ez tette olyan vonzóvá a közép és kelet-európai piacokon, ahol a kategória vásárlói sokkal inkább árérzékenyek mintsem a minőséget hajszolnák. Európában 1999-ben és 2000-ben több mint 75 ezer Fabia talált gazdára, de 2001-ben már elérték a 144 ezer eladott darabszámot. A 2004-es modellfrissítéssel új hűtőrácsot, lámpákat, kormányt és belső kárpitokat kapott az autó,illetve új színek s felszereltségi szintek is megjelentek. Ennek és a Skoda hatékony értékesítési gépezetének köszönhetően 2004 és 2007 között folyamatosan több 200 ezer feletti példányszámot adott el a gyártó. Ez napi kb. 550 autó előállítását jelenti.

img_20190823_150457.jpg

A modellt összesen 17 féle motorral szerelték. Benzines vonalon az alapot a 1 literes, 3 hengeres motor jelentette a maga 50 lóerejével. A legnépszerűbb az 1.4-es 16 szelepes 75, 80 és 100 lóerős motorok lettek. Ezekkel már a kombi karosszériát megpakolva is normál tempóban lehet autózni. Dízel fronton 3 fajta 1.4-es TDI, az 1.9-es SDI és két 1.9 PD TDI ( a legerősebb 131 lóerős változat az RS modell sajátja) lehetett rendelni.

A kipróbált autó a testvéremé, 2004-es már facelift-es kombi modell valós 149 ezer kilométerrel, ami annyira semmilyen, hogy már jó! Nem vált ki senkiből szinte semmilyen érzelmet. Ez az autó egyszerűen csak közlekedni készíttetett és arra teljesen jó. Minden benne van,ami egy használható autóba kell. Kapunk elektromos ablakokat és tükröket, bőr kormányt és váltógombot, kipörgésgátlót, jéghideg klímát és egy 426 literes csomagtartót, ami első látásra is impozáns az autó méreteihez képest, bármikor el tudok vele képzelni egy családi nyaralást.

img_20190823_150718.jpg

Ketten beleülve nem érünk össze vállban, de túl messze sem kerülünk egymástól, éppen jók az autó méretei. Egymás mögött két jól megtermett férfi ember nem igazán fér el, a hátsó sor inkább a kisebb termetűeknek, gyerekeknek kedvez, pedig fejtér akad bőven. A beltérben semmi sem csörög/zörög még rossz úton sem. Példás az összeszerelés minősége és még 15 év után is feszesnek hat az egész autó. Nincsen támolygás az úton vagy elpattogás az úthibákon. Az autó méreteinél fogva könnyű vele parkolni, a tükörből jól be lehet lőni az autó végét és a fordulókör is egészen kicsi, könnyű a belvárosban a szűk utcákban manőverezni. Egyetlen bosszantó apróság a jobb tükör apró mérete. A Volkswagen konszern 2000 körül gyártott autóira jellemzően ez a modell is kisebb jobb tükröt kapott, amiből elvileg ugyanúgy hátra látni, de engem rettenetesen bosszantott, mert nem láttam a más autókban megszokott teret. Az üveg felületek viszont nagyok és könnyű a kilátás minden irányba.

img_20190823_110656.jpg

Ez az autó igazán jól mutatja, hogy átlagos használat mellett - 150 ezer kilométer 15 év alatt - és átlagos odafigyeléssel - elhordva az éves szervizre - meg lehet őrizni egy már korosodó autót is igen jó műszaki állapotban. A motor szépen, egyenletesen jár, a fékek jól fognak, a váltó halál pontos és minden fokozatot könnyen vesz. Nem fogyasztja sem az olajat, sem a hűtőfolyadékot. Egyedül a kuplungon érződik már, hogy lassan cserélni kell, nagyon fent fog már, de még nem csúszik és nincsen hangja sem. A szellőzőnyílások lamellái is megfáradtak az évek során, de ez tipikus Fabia betegség.

img_20190823_151400.jpg

Az autónak a külseje a gyenge pontja. A hűtőrács körüli króm hatású műanyag burkolat a kövektől és a bogaraktól nagyon csúnyán kopik. Szinte az összes elemen van már valamilyen sérülés, a legtöbbet más autók hagyták rajta. Hátra bekerült egy tolatóradar, ami nem túl hatékony,mivel a szenzorok túlságosan lefelé néznek, de legalább jó hangos. Hátramenetbe kapcsolva azonnal éles pittyegéssel tudatja, hogy aktiválódott és már akkor fület tépően visít, amikor még vagy fél méter van mögöttünk.

img_20190823_150536_1.jpg

A fogyasztása teljesen baráti, városban ugyan meg tud enni 7-8 litert, de elhagyva a Budapest táblát ez visszamegy 6 liter körüli értékre, ami megfelel a kategória átlagának. Ha valaki a vezetési élményt keresi, akkor azt másik autóban fogja megtalálni, nem ebben. Itt is lehet növelni a tempót és a fogyasztást, de csak a kúton fizetünk többet és a fékek kopnak jobban, a kanyarban inkább a félelem lesz úrrá a bent ülőkön. Kivétel talán az RS modell, de az egy másik liga. Az Euro NCAP törésteszten 4 csillagot kapott az autó, a gyalogosvédelemre, pedig kettőt. Nem rossz eredmények ezek, hozzák a 2000-es évek elejének átlagát.

Az autót egy barátunk vásárolta újonnan és használta 10 évig. Ez idő alatt csak márkaszervizben javították és minden kötelező karbantartást megkapott, így a vezérlés cseréjét is. Apukám 130 ezer kilométerrel vásárolta 5 éve, és ment vele összesen 16 ezer km-t, 1 éve pedig a testvéremé, aki újabb 3 ezer kilométert hajtott bele. Nincsen tehát túlhajtva az autó és tényleg kivételes állapotban van, majdnem minden javításról megvan a számla is. Mégsem ér többet 800 ezer Forintnál a használt piacon, pedig egy igazi elnyűhetetlen mindenes. Ha 10-15 éve használt kisautó vásárlásán gondolkozol, mindenképpen nézd meg a Fabiakat is, mert nagyon jó az ár/érték arányuk és ennyi idősen az értékvesztés is minimális néhány év alatt.

Kövess minket a Facebook-on és a Youtube-on is.