Az autódiagnosztika egy külön terület, amelyhez speciális szaktudás rengeteg tapasztalat és megfelelő műszerezettség szükséges. Mégis találunk sok olyan főként ázsiai webáruházat, ahol Bluetooth OBD2 adaptereket árulnak pár ezer forintért azzal az ígérettel, hogy komplett autó diagnosztikát tudunk vele végezni. Mint oly sok távol-keleti termék, ezek sem működnek mind, de most beszereztünk egyet, hogy lássuk mit is tudnak.
Egyszerű izzócsere otthon 2 perc alatt, hogy ne kelljen szervizbe vinned az autót!
"Az autó az átlagember számára egy elég bonyolult, mérnökök tucatjai által, munkaórák ezrei alatt megtervezett szerkezet, amelyhez jobb nem hozzányúlni." Az a biztos, ha szerelőre bízzuk az összes javítást. Ez a vélekedés azért is alakult ki, mert az autógyárak is igyekeztek úgy összeállítani az autókat, hogy házi körülmények között viszonylag nehéz legyen cserélni akár kisebb alkatrészeket, izzókat, szűrőket is.
Ennek ellenére vannak olyan műveletek, amit házi körülmények között egyszerűen el lehet végezni.
Figyelem! Az itt leírtak és a videóban bemutatott műveletek kizárólag saját felelősségre próbálhatóak ki. Nem alkalmazhatóak minden autótípusra, kizárólag a bemutatott modellen működnek. Szerelés során maximálisan törekedni kell a biztonságra. Ha a legkisebb kétség támad a szerelés sikerességét illetően, haladéktalanul szervizhez kell fordulni. Semmi esetre se sem szabad az autó biztonsági és irányító berendezéseit megfelelő előképzettség és szerszámozottság nélkül megbontani, javítani!
Az alábbi videóban a 2007 - 2012 között gyártott Kia Cee'd SW modellek rendszámtábla világításának izzócseréjét láthatjátok.
Szükséges eszközök:
C5W izzó - izzókészletben is van, de benzinkúton is lehet venni
Keresztfejes csavarhúzó
Szükséges idő: 2 perc!
Főbb lépések:
Kapcsoljuk ki a világítást és vegyük ki a kulcsot az autóból. A szerelés ideje alatt tartsuk magunknál a kulcsot, hogy senki más ne tudja a világítást bekapcsolni vagy az autót elindítani.
Rögzítsük az autót, hogy ne tudjon elgurulni.
Nyissuk fel félig a csomagtér ajtót
Lazítsuk meg a világítást takaró műanyag fedlap csavarjait, majd szedjük ki a csavarokat
Szedjük le az átlátszó fedlapot
A világítás foglalat szétfeszítésével szedjük ki az izzót
Pattintsuk a helyére az új izzót
Kapcsoljuk be a világítást és nézzük meg, hogy működik-e az új izzó.
Kapcsoljuk ki a világítást
Tegyük vissza a fedlapot
A két csavarral rögzítsük a világítást takaró lapot
Csukjuk le a csomagtér ajtót
Kapcsoljuk be újra a világítást és ellenőrizzük újra a lámpát.
Készen is vagyunk. Ha már úgyis a világítás javításán dolgozunk, ellenőrizzük a többi lámpát is egyesével.
Meg lehet venni egy korábban törött, de javított autót?
A használt autó vásárlás pont olyan a legtöbb ember számára mint Alíznak csodaország. Izgalmas és egyben néha rémisztő. Sosem lehet tudni hol bukkanunk egy izgalmas autóra vagy mikor jön velünk szembe pár eladó, aki szerint az ezer éves rom aminek nincsen alja és kétszer landolt már a tetején, maga a megtestesült milliókat érő csoda.
Hihetünk a szemünknek vagy az eladó szavának? Sajnos az általános tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor nem. Még a tapasztalt autószerelők, karosszériások és fényezők sem veszik észre szabad szemmel a javításokat, csak a műszerek mérnek annyira pontosan, hogy képesek legyenek kimutatni ami az emberi érzékszervek számára már láthatatlan, az eladók pedig igyekeznek a problémákat tudatosan elfedni vagy csak nem megemlíteni. Tisztelet a kivételnek.
Avagy hogyan készítsük fel autónkat az extrém hidegre és a biztonságos téli közlekedésre
Már novemberben beköszöntöttek a mínuszok, ami egyet jelentett azzal, hogy itt az ideje felkészíteni az autót a télre. Mivel minden második héten Bécsbe kell járnom munka miatt, illetve megyünk síelni is a kocsival, nem volna szerencsés, ha egy kopott gumi, elfagyott ablakmosó vagy lemerült akkumulátor miatt bajunk esne vagy nem tudnánk elindulni a tervezett célunk felé. Sorra vettem hát a teendőket és felkészítettem az autót téli üzemre, valamint a havas környezetre.
Az a kisebbik baj, ha nem tudsz elindulni, sokkal kellemetlenebb, ha nem tudsz megállni!
Már októberben elkezdi harsogni minden tévé és rádió, hogy le kell cserélni a kerekeket, mert 7 fok alatt drasztikusan romlik a tapadás nyári gumival. A 7 fok önmagában nem egy bűvös határ, de ettől most tekintsünk el. Az igaz, hogy hidegebb időben a téli gumik keveréke jobb tapadást biztosít. 4 tenyérnyi felületen tapad mindössze az autó, így érdemes erre nagy gondot fordítani. Ha már kopott vagy repedezett az abroncs, akkor cserélni kell. Az egyes tengelyeken mindig azonos mintázatú és típusú gumiknak kell lenniük, így ha cserélünk, akkor legalább párban tegyük.
Sajnos előbb vagy utóbb esedékessé válik az öröklés kérdése minden családban, ahogy történt az nem is olyan régen nálunk is. Ha az örökhagyónak autója is van, azt is megkapják a törvényes örökösök vagy pedig a végrendeletben megjelölt személy(ek). A hagyatéki eljárás meglehetősen hosszúra is nyúlhat, így nem árt, ha néhány dologgal tisztában vagyunk az autó használatát és a szükséges papírmunkát illetően.
Lehet tovább használni az autót?
Igen, de egy pár dolgot meg kell tenni. Először is meg kell keresni a biztosítási papírokat és meg kell győződni róla, hogy van érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítása az autónak az elhunyt nevére. Fel kell keresni a biztosítót és be kell jelenteni, hogy elhunyt az üzembentartó. Ezt követően a hagyatéki eljárás lezárultáig a biztosítást az örökösöknek tovább kell fizetniük az elhunyt nevében. Új biztosítást ekkor még nem lehet kötni, mivel a tulajdonos helyébe még nem léphet senki. A hagyatéki tárgyalást követően viszont ez az állapot maximum 15 napig tartható fenn. Ezen 15 napon belül az autót át kell íratni, melyet csak az új tulajdonos nevére szóló biztosítással lehet megtenni. Fontos ugyanakkor, hogy biztosítást a hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napjától kell kötni, ellenkező esetben a jogerőre emelkedés napjától a biztosítási szerződés napjáig fedezetlenségi díjat kell fizetni.
Fontos azt is ellenőrizni, hogy meddig van műszaki vizsga az autón. Sajnos a jelenlegi szabályozás szerint műszaki vizsgát csak az örökös vagy annak meghatalmazottja intézheti a jogerős hagyatéki végzés birtokában.
2019. január 5-én a Magyar Autóklub vezetéstechnikai tréningjén jártunk, ahol alkalmunk volt kipróbálni a rántópadot is. Az autó irányítása jeges úton sokkal nagyobb figyelmet és körültekintést igényel, mint száraz aszfalton. Ha nem vigyázunk, könnyen az árokban végezhetjük. Ezeket a szituációkat, a helyes és biztonságos manőverezést tanultuk Kapitány Tibor vezetésével. A havazás ellenére minden előre tervezett gyakorlatot el tudtunk végezni.
2019. január 1-től ingyenesen lehet lekérdezni a Magyarországon forgalomba helyezett autók főbb paramétereit valamint utolsó nyilvántartott kilométeróra állását, elősegítve ezzel a használtautó piaci csalások visszaszorítását és az adásvétel szereplőinek megfelelő tájékoztatását.
Már egy ideje elérhető volt a szolgáltatás, de fizetős formában. Ez év elejétől már ingyenes bárki lekérdezheti a saját vagy a megvásárolni kívánt autó adatait, rendszám alapján. Gondoltam teszek egy próbát a saját kocsimmal is, ami egy 2009-es Kia Ceed SW 1.6 CRDi. Érdekelt ugyanis, hogy mit tartanak nyilván az autóról és mit tudhatok meg a lekérdezés eredményéről.
Aki autóvásárláson gondolkozik, utána kell, hogy nézzen az üzemeltetési költségeknek is. Ennek egyik legfontosabb eleme a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, rövidebb nevén KGFB vagy kötelező. De mi is ez a biztosítás, miért kell, hogy mindenkinek legyen és miért van az, hogy minden biztosítónál más az árazása? Ezekre keressük most a választ.
Először is kezdjük némi történelmi áttekintéssel. 1991-ig is minden autós rendelkezett kötelező biztosítással akkor is, ha erről nem volt tudomása, mivel a biztosítás díja az üzemanyag árába volt beépítve és egy esetleges káresemény esetében a kárt az állami biztosító térítette meg. Aztán a biztosítási piaci liberalizáció magával hozta a gépjármű biztosítások változását is, és 5 biztosító kezdte meg biztosítani az autó tulajdonosokat.
Az autóvásárlás egyik alapszabálya, hogy tetsszen az a kocsi, amit megveszünk. Legalább egy kicsit! Viszont ha csak ezt az egy szempontot vesszük figyelembe, akkor könnyen lyukra futhatunk és megvehetjük a mindenhol rozsdás, két darabból összerakott, fék-, váltó- és motorhibás roncsot.
Hogy ezt sikerüljön elkerülni, csináltam egy értékelő lapot, amit használva reális képet lehet kapni egy autóról azon túl is, hogy tetszik vagy sem. Menj el megnézni az autókat, töltsd ki az adatokat és utána otthon, nyugodtan végiggondolva hasonlítsd őket össze.
Eljött az év vége, így a biztosítók is meghirdették a 2019-es kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (KGFB) díjakat is még november elején. Nem volt ez másként az elmúlt 10 évben sem, viszont jelentős különbség, hogy már nem mindenkinek lehet az év végén biztosítót váltania ahhoz, hogy kedvezőbb díjat kapjon.